|
"Mert élek még! Ha törten is,
ha vérben is, ha görcsben is,
még ha utolsó is vagyok,
kit az özönvíz meghagyott,
de harcom végig harcolom
s a lobogót megmarkolom!"
(Wass Albert)
2010. június 5-én, szombat délelőtt 10 órakor a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Trianoni Emlékmű felavatására került sor Csepelen, templomunk kertjében.
Tőkés László EP-képviselő üdvözletének átadása, Németh Zsolt államtitkár, Tarlós István budapesti főpolgármester-jelölt és Németh Szilárd ünnepi beszéde után felavatták a csepeli Trianon emlékművet, Sárossy Tibor faszobrász alkotását
A megemlékezés után 11 órától a Nemzeti Összetartozásért Kispál György atya vezetésével a Csepeli Lelkészi Kör tartott ökumenikus istentisztelet.
A cikket beküldte: Kranz Nikoletta
Csepel trianoni emlékművének avatásakor, az ökumenikus istentiszteleten elhangzott beszéd.
2010. június 5. Csepel Béke tér.
Trianon fájdalmát és Trianon gyógyítását egy cserkésztábor reggelén éltem át. Pár éve
a Kárpát - medencei történelmi cserkésztábort egy kis gömöri falucska mellett, a Murány
folyócska partján tartották. A reggelit várva egymás mellett ült négy cserkésztiszt:
a Felvidékről, Erdélyből, Delvidékről és Magyarországról. Ugyanaz a nyelv, ugyanazon
ing, ugyanaz a háromszögű cserkészjelvény. De az angyalok mind a négynél
mást tartanak: a magyarországinál a Szentkoronás címert, a felvidékinél egy
cserkészliliomot, a székelynél Erdély címerét, Délvidéken egy gémeskutat. Néztem a
négy cserkészt szótlanul és nagyon fájt a szívem: ez Trianon, szétszakított! De azt a
száz katolikus és református cserkészt mégis összekötötte a nyelv, a hit, a kultúra és
a történelem – ez mind közös. Sőt szétszakítva megnőtt a jelentősége.
Melléte, a kis falucska minden lakója magyar. Melléte üzenete: elég egy közös
eszmény és egybefűzi azokat, akiknek egy a nyelvük, egy a hitük, egy
a történelmük, egy a kultúrájuk!
A közös kultúra összetartó erejéről hadd idézzek egy olyan hazafit, akinek ugyanúgy
megkínozták és keresztrefeszítették a hazáját, mint a miénket. II. János Pál pápa
Trianon évfordulóján írta:„…még amikor a lengyeleket megfosztották területeiktől,
és feldarabolták nemzetüket, akkor sem csökkent érzékenységük szellemi örökségük
és őseiktől örökölt kultúrájuk iránt, sőt éppenhogy ekkor indult dinamikus fejlődésnek
.” (II. János Pál pápa: Emlékezet és azonosság 66.o.) „Ez is mutatja, hogy a haza
fogalmában a szellemi és a materiális tényező, a kultúra és a terület szoros kapcsolatban
áll egymással. A területek, amelyeket egy néptől erővel elszakítottak,
bizonyos értelemben a nemzet „szelleméhez” intézett könyörgést, sőt kiáltást
jelentenek. A nemzet szelleme ilyenkor fölserken, új életre kél, és harcba száll,
hogy visszaszerezze a földnek az őt megillető jogokat... A hazafiság pedig azt
jelenti, hogy szeretjük mindazt, ami a haza része:történelmét, hagyományait,
sőt természeti adottságait. Ez a szeretet kiterjed a honfitársak munkájára és szellemük
gyümölcseire is. A haza javát fenyegető minden veszély alkalmat nyújt e szeretet
bizonyítására… Miképp kerüljük el a nacionalizmus veszélyét? Úgy hiszem, ennek
helyes módja a hazafiság. A nacionalizmus jellemzője, hogy csakis a saját nemzete
javát ismeri el és követi, más nemzetek jogainak figyelembe vétele nélkül. Ezzel
szemben a hazafiság, mint a haza szeretete, elismeri más nemzetek jogát is arra, hogy
hasonlóképpen szeresse hazáját: ez jelenti tehát a rendezett társadalmi
szeretet útját.” (uo. 72-73. o.)
Visszatérve a kultúrához: „Az ember a kultúrájának köszönhetően él valóban emberi
életet… A nemzet a kultúra által és kultúrájában létezik… Olyan nemzetből származom,
amelyet a történelem legnagyobb eseményei ráztak meg, amelyet szomszédai többször
is halálra ítéltek, ám amely mégis fennmaradt, önmaga maradt. Megőrizte azonosságát,
és a felosztások és megszállások ellenére is megőrizte nemzeti szuverenitását, nem
fizikai erejére, hanem csakis kultúrájára támaszkodva. Ez a kultúra nagyobb hatalomnak
bizonyult minden más erőnél. Ha azt mondom, hogy a nemzetnek jövője
érdekében szükséges a kultúrájára alapoznia, azt nem valamely „nacionalizmus”
mondatja velem…” (uo. 91. o.)
Melléte tehát példa és út: a közös kultúra felkarolása, a nyelv ápolása, a hit
megtartása, történelmünk ismerete, a föld szeretete, a közös gazdasági-vállalkozói
érdekek fölismerése…
Melléte Trianon sebeinek gyógyszere és a győgyulás útja nemcsak ez a cserkésztábor
egész nemzetünk életében.
Melléte a prófécia:
Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő – erős lesz a karunk,
Várjatok testvére, ott leszünk, nem adunk” (József Attila 1920. június 4.)
Melléte – ma beteljesült!
Fotó: Adamcsó Angéla
További képek itt láthatóak ( Fotók: Ábel Attila) |
