|
Hogyan kellene megmutatkoznom, hogy az emberek rajtam keresztül
az igazi Krisztusra találjanak?
(Hans Urs von Balthasar)
Talán ez a cím tükrözheti leginkább a karitász jelentését. A karitatív
szolgálat lényege pont abban rejlik, hogy csöndben születik, az ember
odaajándékozva magát keresi és segíti szükséget szenvedő testvérét. A
segítő szinte elrejti magát és teret enged Istennek, hogy az ő dicsősége
nyilvánulhasson meg. („Ne tudja a jobb kéz, mit csinál a bal”)
Ez a csendes, kicsit titkos, önzetlen szolgálat tudja jól segíteni a másikat,
s olykor még csodákra is képes. Sokszor rendkívül nehéz, minden erőt
meghaladó, még reménytelennek is tűnő küzdelem, harc, mert ha nincs
meg a segítőben a képesség, készség, hogy egész lényével megértse,
átélje és belehelyezkedjen az elesett helyzetébe, nem sokra tud menni. A
segítő szolgálata csak akkor teremhet gyümölcsöt, ha megtagadja magát,
mert az igazi tiszta szeretet mindig áldozattal jár és sokszor fájdalmas.
(Teréz anya)
Ugyanakkor ebből a fájdalomból születik az a tiszta öröm, mely az
embert felemeli s általa olyan erőre tesz szert, hogy még nagyobb
szeretettel még több feladatot képes ellátni.
Most néhány konkrét példát említenénk az elmúlt időszak eseményeiből,
benne a nehézségekről és örömökről. Az esetek egy részében
plébánosunk ad hírt a segítségre szorulók helyzetéről. Ilyen volt egy
idősebb néni, aki fogyatékkal élő lányával élt egyre gyengülő
egészségben és sok problémával. Eleinte csak beszélgetésre,
együttimádkozásra volt szükségük, majd a rohamosan romló egészsége
miatt sor került a heti rendszerességgel végzett szakápolói segítségre. Itt
egy – közösségünkbe járó – többgyermekes édesanya vállalta a heti
fürdetést, hajmosást, ágyhúzást. Hamarosan szükségessé vált egy külső
segítő is az egyre elesettebb, meggyengült test miatt. 2-3 hónap után
kórház következett rendszeres látogatással, áldoztatással. Ez az időszak
újabb problémát hozott; a beteg lányáról is gondoskodni kellett
hosszútávra. Így vettük fel a kapcsolatot a Gyámügyi Hivatallal és került
a lány egy vidéki otthonba, ami nagyon megnehezítette a súlyos beteg
édesanya látogatását. A halála előtt egy nappal sikerült mindannyian
együtt imádkozva búcsút venni a betegágyánál, de ő akkor már csak a
szemével tudta jelezni a megbékélt, elfogadott élet végezetét.
Egy rokkant özvegyasszony önhibáján kívül került olyan helyzetbe – a
hivatalos szervek félreértése által is -, hogy teljes rokkantnyugdíját zárolta
a bank. Így élt 4 hónapig a semmiből, hideg lakásban, sötétben, betegen,
éhesen. Hamarosan hírt kaptunk egy karitászos édesanya által minderről
és azonnal elkezdtük megszervezni az ő megsegítését. Voltak, akik
élelmiszert hoztak vagy anyagi segítséget vállaltak, mások különféle
ügyintézésekben vettek részt. Két család anyai szíve pedig nap mint nap
táplálta testét és lelkét, segítette a rossz döntések elutasításában is. Mikor
érezte, ez több, mint emberi cselekvés, mert Isten segíti – tanácsunkat
megfogadva – betért a templomba hálát adni. Azóta vasárnaponként ott
ül a szentmiséken és lassan rendeződik sorsa.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani azoknak a testvéreknek, akik a
faliújságra kitett Páli Szent Vince (plébániai karitász atyja) példájáról
szóló írást elolvasták, majd meghallották általa Jézus hívó szavát és
felajánlották segítő szándékukat. Az Isten szeretete végtelen és hatalmas,
s aki követi őt a szeretet továbbadásában, az csodákat él meg!
Az elmúlt két évben a 3 egyházközség karitászosai együttesen vettek
részt a nagyböjti időszakban 1 napos lelkigyakorlaton, melyet Ágoston
atya vállalt és tartott.
Köszönet érte!

Hirdetéseink:
- A karitász ruharaktár húsvét után újra megnyílik, melyet két édesanya vállalt, akik
a kismama klub tagjai.
- Továbbra is hívunk és várunk segítőket, különösképp az idősebb, beteg testvérek
látogatásához.
- Keresünk olcsó albérletet fiatal férfinak, aki segítene házkörüli és kerti munkákban
(ezermester).
Tudod-e a sírók könnyeit felszárítani, a nyomorgók ínségét enyhíteni, a betegeket
látogatni, a szomorkodókat vigasztalni vagy éppen az ellenségedre rámosolyogni?
Én magam is csak akkor remélhetek irgalmat, kegyelmet, ha irgalmasságot
cselekszem másokkal.
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Mt 5,7)
Árvai Györgyné
Az Isten számít rád
Egyedül az Isten tud alkotni,
de az alkotást te tudod érvényre juttatni.
Egyedül az Isten tud életet ajándékozni,
de te tudod azt továbbadni és vigyázni rá.
Egyedül az Isten tud egészséget ajándékozni,
de te tudod azt megtartani és a betegséget gyógyítani.
Egyedül az Isten tud hitet ajándékozni,
de te tudod a bizonyságodat adni.
Egyedül az Isten tud reménységet plántálni,
de te tudsz a testvérednek bizalmat szavazni.
Egyedül az Isten tud szeretetet ajándékozni,
de te tudsz mást szeretetre tanítani.
Egyedül az Isten tud békét ajándékozni,
de egyedül te egy mosolyt.
Egyedül az Isten tud erőt adni,
de te tudsz az elcsüggedtbe erőt önteni.
Egyedül az Isten az út,
de te tudod azt másnak megmutatni.
Egyedül az Isten a fény,
de te tudsz a másik szemébe ragyogást hozni.
Egyedül az Isten tud csodát tenni,
de te tudod ehhez az öt kenyeret és a két halat elhozni.
Egyedül az Isten képes a lehetetlenre,
de te tudod a lehetőt megtenni.
Az Isten egymagában mindenre képes,
mégis úgy látta jónak, hogy rád is számítson.
(Az idézetet kereste: Kunsztné Marietta)
Egy téli vasárnap az esti szentmise után egy édesanya keresett meg a nagyfiával segítségünket kérve. A szülők munkanélküliek, egyszerű emberek, 4 gyermekük iskoláztatása és teljes ellátása veszélybe került. Mint a későbbi beszélgetésekből kiderült, nemrég kerültek Csepelre egy pici házrészt bérelve nehéz körülmények közé. Azonnal felvettük a kapcsolatot a családsegítővel és az iskolával. Ez utóbbival a napi rendszeres kapcsolattartással fontos információkhoz jutottunk, így tisztán láttuk hol, miben tudunk mi segíteni.
Sikerült a szülőkre úgy hatni, hogy közben meg ne bántsuk őket, de törődjenek többet a gyerekekkel minden szempontból, mert állami gondozásba vehetik őket, amiről ők hallani sem akartak. Mindenáron ragaszkodtak hozzájuk. Ez a kulcs nyitotta tágasabbra az ajtót számunkra, egyre inkább partnerként működtek együtt szolgálatunkkal, megérezték, hogy a jó megoldásokat közösen kell keresni. S nem akarunk erőszakkal belelépni életük folyásába. Menet közben újabb és újabb nehéz problémák merültek fel, ami még szorosabbra vonta a kapcsolatot. A gyerekek eleinte jól vagy jobban tanultak, rendszeresen kaptak ruhaneműt, élelmiszert, anyagi segítséget. Volt, aki a gyerekek étkeztetését vállalta át, s volt, aki cipőt, ruhát vásárolt a kisebbeknek.
Miközben telt az idő, a szülők nem találtak munkát – ez az elmúlt két évben szinte lehetetlen is volt – iskolai végzettségük is kevésnek bizonyult. Időközben a tulajdonos megemelte a bérleti díjukat, amit fizetni nem tudtak. A 2 nagyobb gyerek kezdett kimaradozni az iskolából, majd olyan kilátástalan helyzetbe kerültek, hogy menniük kellett innen. Így jártak utána egy vidéki kis település olcsóbérű lakhatásához és próbáltak szerencsét vidéken. A problémákat persze magukkal kellett vinni, de az egyik szülőnek sikerült az ottani jószándékú emberek segítségével munkához jutni. Bízunk a Teréz anya lelkületű szívekben, akik a rejtekben és csöndben teszik embertársukkal a jót, mert a szeretetszolgálat nem látványos és nem hangos!
Folytatjuk!
Hirdetéseink:
- A Karitász ruharaktárát sikerült nagyjából rendbe tenni. Keresünk segítőket az üzemeltetéséhez. A régi tapasztalat szerint heti 1 óra, délelőtt és 1 óra délutáni időt jelentene. Várjuk a bátor jelentkezőket.
- Várunk fiatalokat általános iskolai tanulók korrepetálására. Továbbra is hívunk és várunk testvéreket kortól és nemtől függetlenül idős betegek látogatásához.
- Köszönetet mondunk azon fiatal és idősebb testvéreinknek, akik tartósan vállaltak idősgondozást, még ha fizettségért is, mert egyre többen keresnek meg bennünket ilyen szükséglettel. Folyamatosan kérünk és várunk adományokat a Karitász perselybe és tartós élelmiszert, hisz naponta csöngetnek be a plébániára és a templomba ennivalót kérve.
- Álláskeresők figyelem! A sekrestyében folyamatos hirdetéseket olvashatnak.
- Keresünk működőképes tv-t, hűtőt, mosógépet.
Köszönet azoknak, akik a tragikus hirtelenséggel elhunyt édesanya családjának gyászában őszinte szívvel osztoztak és anyagi áldozattal is enyhíteni próbálták végtelen fájdalmukat.
Nagy öröm az újonnan jelentkezők segítő szándéka, mert csak összefogással, önzetlen odaadással teremthetünk mások számára gyümölcsöt.
Jézus ígérte: Már itt a földön százszorosát kapjuk érte. Isten áldja meg jóságukat!
|