
Házas Hétvége

A Házas Hétvége olyan lelkiségi mozgalom, amely a római katolikus egyház tanítását vallva segítséget kíván nyújtani a házaspároknak, papoknak és szerzeteseknek az egymással és közösségükkel való kapcsolatuk megújításához és elmélyítéséhez. A hétvége abban segít, hogy a több éve együtt élő férj és feleség házassága felfrissüljön és elmélyüljön, hogy a párok tagjai felfedezzék: házastársi kapcsolatuk sok év után és a hétköznapokban is lehet ugyanolyan bensőséges, mint a házasságuk kezdetén volt. A hétvégéken protestánsok is részt vehetnek, ha első házasságban élnek és nem zavarja őket, hogy katolikus keretek közt zajlik a program.
Az ötlet Gabriel Calvo spanyol paptól származik, aki 1952-ben Barcelonában házassági szemináriumot hirdetett meg, majd a kezdeményezés annyira népszerű lett, hogy az 1970-es években Dél-Amerikán keresztül az Egyesült Államokba is eljutott. Tematikáját és módszereit Charles A. Gallagher jezsuita szerzetes fejlesztette tovább, így vált igazi mozgalommá. Amerikából 1972 pünkösdjén Suenens bíboros és Guido Heyrbaut lelkipásztor révén vette át a Házas Hétvége programját Belgium, majd onnan fokozatosan egész Európa, s ma már több mint nyolcvan országban tartják meg ezt az eseményt.
Magyarországon 1983-ban szerveztek először Házas Hétvégét az NDK-ból, majd Ausztriából érkező házaspárok és papok közvetítésével. Először német nyelven, később már magyarul tartották a programokat. Innen a Vajdaságba, Kárpátaljára, Szlovákiába, majd 1998-ban Erdélybe terjedt tovább a mozgalom.
A Házas Hétvége egész Magyarországon és a határon túli magyarlakta területeken harminc régióban szervezetten működik. A speciális hétvégéken az élet egy-egy fontosabb kérdését járják körül a résztvevők. Kisebb- nagyobb csoportokban arra is van lehetőség, hogy a párok egymást segítsék az adódó nehézségek megoldásában, elviselésében.
A Házas Hétvége szervezői az utóbbi időben már egyedülálló fiataloknak is szerveznek programokat Tiéd a döntés! néven. Itt a tudatos életvezetéshez kapnak segítséget a jelentkezők. A Jegyes Hétvége elnevezésű program házasságra készülő fiatal pároknak ad együttgondolkodási lehetőséget, hogy jobban megismerjék egymást és önmagukat, illetve elsajátíthassák a helyes kommunikációt a párkapcsolatban. A szervezők az özvegyek számára is igyekeznek segítséget nyújtani, személyre szabott, mégis csoportos formába.

Csepeli Házas Hétvége
A Csepeli Házas Hétvége csoport 2002-ben kezdte el működését Halupka Erzsi és Tibi alapításával és vezetésével a Jézus Szíve Plébánia egyik csoportjaként. Az évek során egyre több házaspár vett részt Első Hétvégén Tahiban, Leányfalun, Kismaroson vagy Halásztelken.
A csoport vezetését Urbán Erika és János vette át 2008-ban, hogy Erzsi és Tibi a már meglévő tapasztalataikkal és lelkes elköteleződésükkel egy szigetszentmiklósi csoportot tudjanak létrehozni.
A nemzeti team-pártól 2009 júniusában kapta meg közösségünk a régiós kinevezést (addig a Dél-Budai Régióhoz tartoztunk), ami azt jelenti, hogy a főváros XXI. kerületében és Csepel-szigeten élő Házas Hétvégés párok és csoportok tartoznak ebbe a régióba. A Régió vezetői 2012 júniusától Molnár Mónika és Károly.
Jelenleg 2 csoportunk van a Csepeli Csoport, és a HTCS Csoport.
A Hétvégén résztvevő párok ezekbe a csoportokba kapcsolódhatnak be vagy alkothatnak saját csoportot. A házaspárok havonta egyszer jönnek össze barátságos hangulatú találkozóra, amelyeken a témát felvető házaspár vezetésével páronként és kiscsoportokban járják körbe a választott témát. Legtöbbször a párkapcsolatban megjelenő valamilyen kommunikációs helyzet zavarairól, megoldásáról, vagy meg nem oldásáról és elfogadásáról van szó. A beszélgetések a házaspárok között zajlanak, s nem nyilvánosan a csoport előtt. A találkozókon Kispál György atya is részt vesz, ha elfoglaltsága engedi. Tagjaink közé tartozik még Kóczán Árpád atya is.
További információ az alábbi személyektől és elérhetőségeiken kapható:
Név | Telefon férj | Telefon feleség | |
---|---|---|---|
Halupka Erzsi | 0630/300-7672 | halupkaek15@gmail.com | |
Molnár Károly és Mónika | 0620/226-4321 | 0670/450-8109 | molk6704@t-online.hu |
Urbán János és Erika | 0670/222-7900 | 0670/574-6067 | bagyarikerika@freemail.hu |

A csepeli régió párjai
Csepeli Csoport
Találkozó: minden hónap 2. péntek 19.30-tól a hittanteremben
Vezető: Urbán János és Erika
- Antal László és Éva
- Bali Ernő és Ani
- Bártfai László és Gabika
- Csabai Tibor és Margit
- Fierer Ottó és Zsuzsa
- Gáti Balázs és Daniella
- Halupka Erzsi
- Haratik János és Erika
- Hegyes Ferenc és Mara
- Izápy Gábor és Zsóka
- Kispál György atya
- Kóczán Árpád atya
- Krémer Mikós és Kati
- Molnár Károly és Mónika
- Nemestóthy Béla és Maja
- Némethy Zsolt és Ildikó
- Pallinger Ferenc és Edit
- Petz Rudolf és Ildikó
- Semegi József és Mária
- Siklósy Ferenc és Edit
- Szabó Sándor és Ági
- Urbanics Gábor és Erika
- Urbán János és Erika
- Veszelszki Tibor és Angéla
- Wagner Ambrus és Kata
HTCS Csoport

Vezető: Halupka Erzsi
- Egri Zsolt és Andrea
- Gulybán Tibor és Enikő
- Halupka Erzsi
- Martin Krisztián és Betty
- Mayer Zsolt és Petra
- Németh Ferenc és Erzsébet
- Pletenyik Zoli és Laura
- Tamás József és Kata

A Házas Hétvége célja

Anyagelvű, rohanó világunkban sokszor elbizonytalanodunk a házasság értékeiben. Hajlamosak vagyunk arra, hogy beletörődjünk: elmúltak a mézes hetek, a mi házasságunk is elszürkült. Túlterheltek vagyunk, nem szánunk időt arra, hogy benső életünkről beszélgessünk. Fáradt férj, feleségként érkezünk haza és még rengeteg tennivaló vár ránk... Sebeket hordozunk, de az évek során megtanultuk, a kényes, fájó dolgokról nem beszélünk... Nem akarjuk egymást bántani...
Ha így teszünk, falak épülnek közénk, párhuzamosan egymás mellett, nem együtt halad az életünk. Kapcsolatunk jó esetben udvarias és szerető; légkörű;, de távolságtartó. Kettőnk egysége is formálissá válik: kifelé minden rendben, de belül nagyonis magányosak vagyunk...
Ez szenvedést, fájdalmat okoz, de a mindennapi rohanásban nem látjuk a kiutat, inkább nem is gondolunk rá. A házasságunk látszólag jó, de nem boldog...