„Egy fiatal apuka imája”
Mennyei Atyánk,
Látod világunk megosztottságát és a szívekben lakozó gyűlöletet. Segíts nekünk, hogy ne ítélkezzünk elsietve, hanem igyekezzünk megérteni egymást.
Oltsd el szívünkből a gyűlölet tüzét, és gyújtsd fel bennünk a szeretet lángját. Segíts nekünk átlátni a különbségeinken, és felismerni, hogy mindannyian a Te képedre teremtett gyermekeid vagyunk.
Legyen a mi szavunk szelíd, tettünk irgalmas, és szívünk nyitott a másik iránt.
Ámen.
Leó pápa magánkihallgatáson fogadta Diane Foley-t, aki megbocsátott a fia gyilkosának
magyarkurir.hu
XIV. Leó pápa augusztus 29-én magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Diane Foley-t és Colum McCannt, akik együtt írtak könyvet az asszony fia halála körüli eseményekről, a gyermekét elveszítő édesanya emberi és lelki útjáról. A szeretet és a megértés vágyának fájdalmas útjáról, amely még a fia egyik gyilkosával való találkozáshoz is elvezette.A pap kötelessége egyre jobban hasonlítani Krisztushoz – Jezsuita papszentelés Budapesten
magyarkurir.hu
Áldozópappá szentelte Kajtor Domonkos jezsuitát Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök augusztus 30-án, a budapesti Jézus Szíve jezsuita templomban. A bensőséges ünnepi szertartáson több száz hívő, családtagok és barátok, több mint ötven pap és szerzetes imádkozott a frissen szentelt papért.Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök: A cserkészet jó keret, jó pedagógia, használnunk kell
magyarkurir.hu
Kerekes László gyulafehérvári segédpüspökkel a Kolozsvárhoz tartozó Lombi erdőben megrendezett jubileumi nagytáborban az augusztus 17-én szentmise után beszélgetett Bodó Márta a cserkészetről, arról, hol és hogyan került kapcsolatba a cserkészmozgalommal, milyen tapasztalatokat szerzett, és miért gondolja hasznosnak a pasztorációban, a plébániai munkában. A Romkat.ro interjúját ajánljuk.Évközi 23. vasárnap 2025. szept. 7 -14.
- A Magyar Egyház és a Világegyház nagy ünnepe a mostani szombat-vasárnap; Bódi Magdi boldoggá- és Carlo Acutis szentté avatásával! - Hétfőn a Werner kórus kezdi próbáit - Csütörtökön a szentmise előtt a békéért esdeklünk - Péntek este a bérmálkozók fölkészítése és a Házas-hétvégések találkozója - Szombaton a kicsik hittanja és a kiscserkészek foglalkozása
- Jövő vasárnap 9-kor a hittanos év megnyitása, gitáros szentmisében. Megáldjuk az iskolatáskákat; a szentmise végén pedig a nyári táborokról látunk-hallunk rövid beszámolót
- Jövő szombat-vasárnap a bodajki kegyhely főbúcsúja.
- Előre hirdetjük, hogy a plébániai szüret a hónap utolsó szombatján. Az elsőáldozást október első, a bérmálást október második vasárnapján tartjuk.
- Mostantól lehet jelentkezni a gitáros kórusba, a minisztránsok és a cserkészek közé.
- Mostantól várjuk a jövő évi elsőáldozókat és a fiatalokat következő bérmálásra, nyolcadiktól fölfelé.
- Még van pár könyvecske Carlo Acutisról, és a kütyük használatáról.
- Minden szülő, nagyszülő figyeljen oda, hogy ma estefelé a gyerekek figyeljék a Holdat!
https://igenaptar.katolikus.hu/
https://lh.kbs.sk/cgi-bin/l.cgi?qt=pdnes&j=hu
https://tar.liturgia.hu/Naptar/DIR2025_online.pdf
https://www.liturgia.hu/liturgikus-igenaptar/
https://www.liturgia.hu/konyvtar/
https://www.liturgia.hu/jubileumi-szentev-2025/
https://www.liturgia.hu/evkozi-ido/
https://www.liturgia.hu/gyasz-es-votivmisek-evkoz/
https://oli.katolikus.hu/
https://oli.katolikus.hu/podcast/
https://hb.katolikus.hu/index2.php?page=kateketikai-segedanyag
https://hb.katolikus.hu/index2.php?page=katekdok
https://hb.katolikus.hu/index2.php?page=linkek
https://www.magyarkurir.hu/hirek/hol-es-mikor-kovetheto-elo-szentmise-kozvetites-osszegyujtottuk-lehetosegeket
https://bizdramagad.hu/
https://lexikon.katolikus.hu/
Alulírott kutatók, egészségtudományi szakemberek, pedagógia és pszichológia tudomány szakértői, civil szervezetek tagjai és politikai döntéshozók felismerjük, hogy a digitális eszközök, illetve a digitális források, programok és tartalmak jelentős szerepet játszanak a gyermekek és fiatalok életében. Felismerjük, hogy a képernyő előtt töltött idő jelentős kockázatokkal járhat: hatást gyakorol többek között az idegrendszer, az érzelemszabályozás és számos egyéb terület fejlődésére. Ez a charta ezekre a bizonyítékokon alapuló kockázatokra és megelőzésük fontosságára, valamint lehetőségeire szeretné felhívni a figyelmet. Célunk az életkornak megfelelő, egészséges szokások és életmód ösztönzése és elősegítése, amelyek a gyermekek és fiatalok általános jóllétét, fejlődését, valamint fizikai és mentális egészségét szolgálják.
Cserkésztábort tartottak városunkbanEgy hetes cserkésztábort tartottak Csongrádon. A Csepelről érkezett fiatalok az itt töltött idő alatt bejárták a nagyréti és mámai-réti környékét. A túra Kunszentmártonig tartott az Ellés monostor érintésével.
Közzétette: Csongrád Tv – 2025. augusztus 1., péntek
Kedves Zarándokok!
Szombaton a Bódi Magdi zarándoklatra a két zarándok busz 7,00-kor indul a Béke téri templom elől. ( Az egyik busz Tökölön 6,15-kor, Halásztelken 6,30-kor áll meg)
Litéren a templomhoz megyünk, ahol 10,00-kor kezdjük a szentmisét. Utána az iskola udvarán tisztelgünk Magdi megrázó emlékműve előtt. Utána ebédelünk.
Az autóval, kerékpárral jövők 10,00 előtt legyenek a templomnál.
Ebéd után Tác-Gorsiumba megyünk. A buszon jövők belépőjét én intézem, az autóval jövő családok maguk intézzék. A fogadó épületben kulturált mosdók vannak!!!! És gyönyörű kiállítások. Az emlékparkban először együtt megyünk, ahol megmutatom az ókeresztény emlékeket. Majd az 1,600 éves oltár körül elénekeljük a Lorétói litániát. Utána szabadon lehet sétálni. Az emlékpark megtekintése kb 2,5 óra.
Egyben örömmel jelentem be a Bódi Magdi – Carlo Acutis pályázat eredményét.
A nyeremények és az oklevelek átadása május 18. vasárnap a 9-órai szentmise végén lesz!!!!!!!
Gratulálunk a nyerteseknek, és megköszönjük a bíráló bizottság munkáját!!!
A pályázati bíráló bizottság az alábbi eredményre jutott:
Gyermek I. fiú
1.helyezett: Friedl Péter
Gyermek II. lány:
1.helyezett: Friedl Zsófia
Gyermek II. fiúk:
1.helyezett: Jambor László
2.helyezett: Nagy Dániel
3.helyezett: Jász Lőrinc
Ifjúsági I. fiúk:
3.helyezett: Szabó Kristóf
Ifjúsági II. fiúk:
1.helyezett: Tari Tibor
GPS térképben: XXI. Kerület BÉKE TÉR
Telefon: 06-1-276-9323
E-mail: csillagtelep@puspokseg.hu
Plébánia számlaszáma:
Név: Budapest Csepel-Csillagtelep Rk. Plébánia
Bankszámlaszám: 11721026-20016715
Alapítvány:
Név: Csepel Jézus Szíve Egyhàzközség Alapítvànya
SZJA 1%: 18228658-1-43

Heti hirdetések
Évközi 23. vasárnap 2025. szept. 7 -14.
- A Magyar Egyház és a Világegyház nagy ünnepe a mostani szombat-vasárnap; Bódi Magdi boldoggá- és Carlo Acutis szentté avatásával! - Hétfőn a Werner kórus kezdi próbáit - Csütörtökön a szentmise előtt a békéért esdeklünk - Péntek este a bérmálkozók fölkészítése és a Házas-hétvégések találkozója - Szombaton a kicsik hittanja és a kiscserkészek foglalkozása
- Jövő vasárnap 9-kor a hittanos év megnyitása, gitáros szentmisében. Megáldjuk az iskolatáskákat; a szentmise végén pedig a nyári táborokról látunk-hallunk rövid beszámolót
- Jövő szombat-vasárnap a bodajki kegyhely főbúcsúja.
- Előre hirdetjük, hogy a plébániai szüret a hónap utolsó szombatján. Az elsőáldozást október első, a bérmálást október második vasárnapján tartjuk.
- Mostantól lehet jelentkezni a gitáros kórusba, a minisztránsok és a cserkészek közé.
- Mostantól várjuk a jövő évi elsőáldozókat és a fiatalokat következő bérmálásra, nyolcadiktól fölfelé.
- Még van pár könyvecske Carlo Acutisról, és a kütyük használatáról.
- Minden szülő, nagyszülő figyeljen oda, hogy ma estefelé a gyerekek figyeljék a Holdat!
