Imádság

Ferenc pápa magyarországi látogatására készülve

Mennyei Atyánk, gondviselő Istenünk!
Köszönjük, hogy Te kísértél minket történelmünk során.
Vétkeinket megvallva kérjük,
hogy egyre jobban megismerjük Fiadat, Jézus Krisztust!
Ő a mi biztos jövőnk.
Azért jött, hogy életünk legyen békében és önzetlen szeretetben.
Bizalommal kérjük,
hogy Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária,
valamint a magyar szentek és boldogok közbenjárására
Szentatyánk, Ferenc pápa közelgő látogatása
legyen kegyelem és erő forrása,
hogy hitünkben növekedve
egymással és a többi nemzettel békességben éljünk,
reménnyel építsük földi hazánkat,
és parancsaidat teljesítve eljussunk az örök hazába.
Ámen.

MAGYAR KATOLIKUS PÜSPÖKI KONFERENCIA

Testvéreim!

1854-ben a pápa kihirdette a szeplőtelen fogantatás dogmáját. Különös idők voltak akkor. Már 70 év eltelt a francia forradalom óta, s Európa túl volt egy újabb forradalmi hullámon is. Mindezek után úgy tűnt: „Na most, végre az Egyházat ízekre szedtük szét, megfosztottuk mindenétől, amije volt, amivel jót tudott tenni, ott áll nincstelenül és – igazában – bohócot lehet belőle csinálni. Azután majd eltemetjük. Mert a 19. századi fölvilágosult világ ugye tudja, hogy mese az egész, mese mindaz, amit az Egyház tanított.”
Ez akkor nagyon benne volt a levegőben. És a pápa mégis vette a bátorságot – pontosabban kapta a kegyelmet –, hogy szembeszálljon ezzel a teljesen istentelenné vált világgal, s megfogalmazza azt, hogy: „Az a Mária, akihez az Úr elküldte Gábrielt, a teremtmények legszebbike, ő a Szeplőtelen. Mert az Istennek gondja van arra, hogy ígéretei a maguk idejében beteljesedjenek. És az istenszülőnek szeplőtelennek kellett lennie, hogy világra hozhassa a Bárányt, aki igazán áldozat lehet értünk – és itt a pápa elkezdte vallani az Egyház és a világ bűneit –, értünk, bűnösökért.”
De úgy tűnt, ez csak olaj a tűzre. Az akkori sajtó tele volt azzal: „Most tessék nézni! Itt, a modern világ kellős közepében, ahelyett, hogy az Egyház fölismerné a véget, mit csinál a pápa?! – Dogmát hirdet ki! És ráadásul milyet!”
És a dogma kihirdetése után négy évvel a Szűzanya megjelent valakinek, aki nemcsak hogy nem várta őt, de fogalma sem volt arról, mi az, hogy szeplőtelen fogantatás. Megjelent egy kicsi, 12 éves, majdnem analfabéta, semmilyen szempontból sem különösen tehetséges kislánynak, Bernadettnek. Aki még a harmadik alkalommal is, amikor látja a „titokzatos hölgyet”, megkérdezi: „Ki vagy te?” – Még csak véletlenül sem fordul meg a fejében, hogy hiszen ő a Szűzanya! És akkor Bernadettnek a Szűzanya bemutatkozik: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.”
Erre a kicsire, erre a gyönge kislányra rábízza Mária: „Menj és mondd meg a plébános úrnak, hogy építsenek ide templomot. Azután fakassz egy forrást.” – Bernadett a tulajdon tíz körmével kaparni kezdi a földet, és fölfakad a csodatévő forrás, mely mind a mai napig nem apadt el. Nagy jele lett annak, hogy mi is történt ott, Lourdes-ban!
Mert az Egyház ezzel a jelenéssel bizonyságot kapott arról, hogy a világ csinálhat amit akar, az Egyházat ki lehet fosztani, a papokból bolondot lehet csinálni, a hívőket lehet gúnyolni, az Egyházzal ugyanúgy meg lehet mindent csinálni, mint Urával, Krisztussal, akár meg is lehet feszíteni. Ez mindez semmit sem változtat azokon a tényeken, amikben az Egyház és a hívő ember hisz. A tagadás, gúnyolódás és mocskolódás semmit nem változtat azon, hogy Isten mekkora szeretettel gondolta el az üdvösség tervét, s micsoda hatalommal valósítja meg azt végig a történelmen és mindazok életében, akik hisznek.
Amikor mi ezt a jelenést ünnepeljük, akkor emlékezünk és hálát adunk, meg egy kicsit megerősödhetünk a hitünkben, hogy a mi Istenünk és azok, akik az övéi – főleg a mennyországban lévők –, ilyenek. Nekik nem kell ellencikkeket írni a sajtóba, nem kell ellenriportokat készíteni a televízióban, rádióban, nem kell egy nagyobb hatóerejű adót fölállítani azért, hogy elnémítsák az összes többieket. Ahol akár a Szűzanya, akár az Úr Krisztus megjelenik, ott elnémul minden ellenkezés, és a hit fölujjong: úgy van, ahogy hallottuk, úgy van, ahogy hinni tudjuk!
Ennek a jelenésnek megható emlékét őrzik számtalan templomban a – kisebb vagy nagyobb, s ilyen vagy olyan művészi szinten fölépített – Lourdes-i barlangok. Mert a Szűzanya él! Mégpedig föltámadott testében él. És ő megteheti, hogy megjelenik, amikor Isten országának gyarapodásáért ennek kell történnie.
Örüljünk annak, hogy hittel tudjuk hallgatni a tanító Egyházat. Örüljünk annak, hogy tagjai vagyunk annak az Egyháznak, amelyik a mai világban is szenved, de aki ennek az Egyháznak tagjaként célba ér, az oda kerül az Úr Krisztus mellé, a Szűzanya mellé, a szentek közé.
Imádkozzon értünk Mária, a Lourdes-i Boldogasszony, hogy meg tudjuk őrizni a hitet, és amikor kell, meg tudjuk védeni; s megérkezzünk hozzá, a mennyek országába, ahol színről színre fogjuk látni őt is, és az ő Fiát is, mindörökkön örökké! Amen.

Dr. Diós István

A továbbiakban Erdő Péter bíboros, prímás búcsúszavait közöljük.

Mély fájdalommal fogadtam Benedek pápa halálhírét. Teológusként, bíborosként, hivatalban lévő, majd visszavonult pápaként meghatározó személyisége volt Egyházunk életének. Világosságot és derűt sugárzott még gyengesége és betegsége éveiben is. Személyében korunk legnagyobb katolikus teológusa távozott közülünk.

Érezte, értette az idők jeleit. Szívében hordozta a II. Vatikáni Zsinatot, amelynek – szakértőként – még résztvevője volt. Látta az Egyházunkat, Európát és az emberiséget fenyegető veszélyeket, de tisztában volt a megnyíló távlatokkal és reménységünk okával is. Tudta, hogy a hit területén is létezik igazság, és hogy azt szeretetben kell képviselni. Ugyanakkor utolsó nagy enciklikájában (Caritas in veritate) hitet tett amellett, hogy a társadalmi téren megnyilvánuló szeretet is az igazságban gyökerezik, ebből nyeri hitelességét: a társadalomban hirdette meg Krisztus szeretetének igazságát.

Igazi európai volt. Tudta türelmesen meghallgatni mások véleményét. Figyelembe is vette az így felmerült szempontokat döntései során. A párbeszéd embere volt. A merev formalizmus éppúgy távol állt tőle, mint a kislelkű önfeladás. Jürgen Habermas-szal folytatott dialógusa világnézetünk és kultúránk alapvető kérdéseivel néz szembe. Jól ismerte és értette magyar népünk gondjait és örömeit, szeretettel és érdeklődéssel kísérte a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeit is.

Továbbra is érvényesek Ferenc pápa róla mondott szavai: „mindnyájan érezzük spirituális jelenlétét, tudjuk, hogy imáival elkíséri az egész Egyházat (…) teológiai munkássága továbbra is gyümölcsöző és hatékony”.

Jelmondata ez volt: „Cooperatores Veritatis” – Az Igazság munkatársai. Nem csupán vágyak és vélemények hullámzásának fogta fel a teológiát, de a többi tudományokat sem, hanem az igazság őszinte, módszeres és szenvedélyes keresésének. A katolikus hitet pedig a változó korok emberéhez változó nyelven szóló, de azonosságát és folyamatosságát megőrző, igaz tanításként élte meg és adta elő. Ennek az igazságnak az alapja és teljessége maga Krisztus, aki valódi történelmi személy, akinek a tanítását, életét, halálát és feltámadását történeti forrásokból és az Egyház hagyományából valóban megismerhetjük. Ezért írta Benedek pápa – teológiai munkásságának betetőzéseként – A Názáreti Jézus című könyvét, mely bölcs üzenet és megerősítés számunkra.

Első ünnepélyes pápai szentmiséjének homíliájában Jézusról beszélt, aki jó pásztorként megkeresi és vállára veszi az eltévedt bárányt. Ez az eltévedt bárány – mondta – maga az emberiség! Jézusnak, a jó pásztornak ebben a nagyszerű küldetésében volt munkatársa Benedek pápa, ebben kell részt vennie az egész Egyháznak is. Bízunk benne, hogy Benedek pápa már a Mennyei Atya házából kíséri imájával ennek a nagy műnek a teljesítését.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek
Forrás: katolikus.ma

Balog Zoltán (református püspök) minden év Adventjén, a Hold utcai református templomban, ökumenikus áhítatot szervez azországgyűlési képviselőknek. Harminc körül szoktak eljönni. Idén - váratlanul - engem rántott be katolikus részről.
Az első sorban ott ült az államelnök, a Országház elnöke, a miniszterelnök-helyettes, egyházi- és belügyek államtitkárai... A kezemben végig ott volt Eszterházy János vértanúképviselő életrajza.

Elhangzott 2022.dec.5-én:
"Háború van most a nagyvilágban, Isten sírja reszket a szent honban". A költő 2022 háborús karácsonyán így fogalmazná: "Isten bölcsője reszket a szent honban".
Kegyes dolgok helyett, akár a Biblia szép szavai helyett, Eszterházy János életét tartom a kezemben . Azét az országgyűlési képviselőét, akit a képviselők közül a világon elsőként emelnek a szentek közé. Egy magyart! (2010-ben a választások után hat általam ismert, Csepel környéki képviselő asztalára került oda - példaként) Hogyan, miért? Mert 150-ből ő az egyetlen! Háborús helyzetben képviselői bátorságból ő a példa! Ma is. Hatszázezer zsidó honfitársunk pusztulásában marasztalnak el minket. Nos, abban az időben a románok nem küldtékőket haláltáborokba. Maguk lőtték agyon. Háromszáznyolcvan ezret. A kis szlovák állam ennél is gyalázatosabb volt; ők fejpénzért eladták a németeknek. Hatvanhárom ezer zsidó származásúembert. A százötven fős szlovák parlamentben egy magyar volt. Egy szavazott nemmel, a magyar Eszterházy János. Azóta égető tűz a csehek és szlovákok számára. Gyávaságukra emlékezteti őket.
Miért említem őt, amikor Krisztus eljövetelére készülünk? Miért említem őt az idei, háborús Adventben? Mert az ő élete példázza, mit hozott el Krisztus a mi embertelen világunkba. S egy képviselőnek milyen bátor döntéseket kell hozni!
Már az Ószövetség első oldalain kiemeli az emberkivételes méltóságát: istenképiség. Hogy ez mit is jelent? Éppen egy hete a csepeli Jedlik gimnázium egyik tanulója mondta: van lelke! Az embernek van lelke! Éppen emiatt az ember - minden ember! - végtelen érték! Hatása kivetült a választott nép társadalmi életére; a családbecsülete, a nők becsülete, az élet(magzat, gyermek), az öregek, a betegek megbecsülése. A tegnapi napon, Advent második vasárnapján olvastunk Izaiás prófétánál az igazságosságról - hűségről. Hogy Isten milyen "az alacsony sorsúakhoz", milyen "méltányos a föld szegényeihez".
Ehhez a csodálatos emberképhez mit hozott a megtestesülés? Mit hozott Jézus? Mind ismerjük Máté 25.fejezetét: "Amit a legkisebbek közül eggyel tettetek, velem tettétek!" Na ezt hozta Krisztus! Ez a Karácsony üzenete! Milyen különös, a világegyház legismertebb két "szociális" szentje, akik a másikban fölismerték Krisztus arcát, Pannóniából kerültek ki. Toursi Szt.Márton a didergő koldusban, Szent Erzsébet az ágyába fektetett leprásban. Az idei háborús karácsonyon, nehezülő körülmények között, így kell tekintenünk a Betlehemre. "Most az Isten közel hozzánk, gyermek szemmel mosolyog ránk" - mondja az ének.
Csepel közepén, főterén már áll a Betlehem.A kicsi Jézus esengve nyújtja kis karjait felénk. Esengve kéri(kérdi?) a döntéshozókat; bátorságra buzdítva a döntéshozókat: a segítségre szorulók szemében meglátjuk-e Őt? A csak tisztes megélhetésre vágyók szemében meglátjuk-e Krisztust? Egy - csak tisztes megélhetésre vágyó - ápolónő, egy pedagógus, egy szociális dolgozó szemében meglátjuk-e Krisztust?
Amen!

KGy, Csepel